LSD élmény (egyetemi időszakból)

- Remélem készen állsz a megvilágosodásra, papító. - döntötte be az ajtót köszönés nélkül Robert. 

Justin a számítógépe előtt ült, és egy anatómia jegyzetet olvasott. Robert programozónak tanult, de a két tanszék közel volt egymáshoz, így együtt béreltek lakást a környéken. Egyiküket sem érdekelték különösebben a külsőségek, és ebben az időszakban a rend sem. Robert szobájában pizzásdobozok voltak a kanapén, Justin asztalán pedig jegyzetek, koszos poharak, sörösüveg, dohány, széttépett papírdarabok, cigipapír és marijuána. A földön könyvekkel és jegyzetekkel volt beborítva. A pár négyzetméteres szobában csak egy ágy volt és egy íróasztal. Robert szobája volt a nagyobbik szoba, eredetileg a lakás nappalija. Ennek az előnye az volt, hogy a lakbér nagy részét Robert fizette, a hátránya pedig az, hogy Justin szobája az egykori nappaliból nyílt, így mindig át kellett vágnia a barátján, amikor ment valahova, vagy hazaért. 

Robertnek szerencsére nem volt titkos élete, és különösebben nem érdekelték olyan túlértékelt dolgok sem, mint a személyes tér. "Ne zavartasd magad, tényleg. Csak ne nézz oda, és kész." - mondta, amikor egy-egy egy lánnyal érkezett haza, de Justinnak esze ágában sem volt átvágni a szobán "akkor". Inkább vizelt egy ásványvizes flakonba ilyenkor, az élete nagy részét pedig úgyis a könyvei és a számítógépe bűvöletében töltötte. 

- Megvilágosodás? Na végre! Azt hittem már soha nem fogom megkapni. 

- Miről beszélsz főnök? - esett a saját csapdájába Robert. 

- Hát hogy megvilágosodunk. Gyerünk, készen állok. 

- Mire, fater?

- Miért, Te miről beszélsz? 

- Acid. 

Abbahagyta a klikkelgetést. Felnézett a monitor mellől. 

- Ó. 

- Ó, bizony. Nagyjából 7-8 óra, kb hajnali kettőre jövünk le róla, ha most bevesszük. 

- Most? 

- Miért, talán programod van?

Justin sóhajtással válaszolt. Nem volt jó sem abban, hogy Robnak nemet mondjon bármire, ami a szervezetének rituális elpusztításáról szólt, sem a függőségeket okozó szerek mértéktartó használatában. "Aki nem tudja, az tanítja, ugye" - mondogatta néha magának nevetve. Értett a függőséghez, és tudta, hogy hogyan lehet felismerni és kezelni, de őt magát minden rabul tudta ejteni, amire rá lehet függeni: számítógépes játékok, cigi, alkohol, fű, amit akarsz, tényleg. "Milyen jó lenne az LSD-t is felírni a listára." - gondolta irónikusan. 

- Veled akarom bevenni, mert ha megőrülünk, akkor egyből van terapeutám. 

- Szívni lehet rá? 

- Lehet. 

- Jólvan, toljuk be, tekerek egy cigit, te meg rakj be valami zenét. A telókat kapcsoljuk ki, a kaputelefont meg akaszd le. 

- Igenis, kapitány! - szalutált Robert. - Nyelv alá, majd 20 perc után kell csak lenyelni. 

Az LSD minden más kábítószertől eltérő volt. A kezdeti hatása még halványan emlékeztetett más dolgokra, egy pici alkoholos szédelgés, egy pici nevetőgázas vibrálás, egy pici marijuánás tompa nevetgélés - bár az lehet a marijuhána volt. 

Justin próbált koncentrálni, és figyelt. Ez egy tudományos kísérlet is tud lenni. Nem csak a saját szórakozásukról szólt ez, majd később - ha felnőtt - ezek komoly információk lesznek. Tapasztalatok, amik majd nagy áttörést hozhatnak, vagy értékes hitelességet kölcsönözhetnek neki egy-egy fontos döntésnél. A zene mámorában hahotázás a második óra környékén elcsendesedett, ő pedig elvesztette a tudását arra vonatkozóan, hogy hol vannak, és mit csinálnak éppen. Egy fekete kutya állt vele szemben. Harcra készen. 

A harc fájdalommentes, és szinte tantrikus volt, ahol ő és a fekete kutya forogtak valami megmagyarázhatatlan űrben. A győzelem nem is fizikai, hanem mentális volt. Ez a feszültség megszűnéseként jelent meg, és a harc mindkét résztvevője számára egyszerre egyértelmű volt az eredmény. "Bármikor legyőzlek!" - kiabálta - "Bármikor jöhetsz, és én le foglak győzni!". A kutya viszont már sehol sem volt, ő pedig egy végtelen füves dombon állt. Saját magával szemben. 

- Már nagyon vártalak. - mondta neki a rá hasonlító én. Tudattalan? Szuperego? Id? Lényegtelen. Minden annyira egyértelmű és tiszta. - Biztos rengeteg kérdésed van. 

- Rengeteg. 

- Üljünk le ide. - mutatott maga mellé - Most van sok időnk, és én mindenre elmondom neked a választ, amit csak szeretnél. 

Justin Robert későbbi beszámolója alapján ekkor nagyjából 3 órán keresztül állt a szoba közepén, felemelt kézzel, és nem reagált semmire. Robertet ez nem különösebben zavarta, mert a járművével éppen a goa trance zene ütemeire szelte a fényéveket a galaxisban. Az eredetileg babáknak készült csillagokat falra vetítő katicabogár élete vására volt. 

- Mi az élet értelme? 

-  Nézd meg, és mondd meg te.

Egyszerre mintha egy parányi bolygó szélén ültek volna, a földet nézve. 

- Az, hogy boldog legyél?

A lény csak megvonta a vállát. 

- Úristen. Most értem. Most, ebben a pillanatban értem. Mindent értek. Én vagyok minden.

Justin saját magával történő beszélgetése sokáig tartott, de sajnos később már csak kevés dolgot tudott felidézni abból, amiről szólt. Az emlékek érzések voltak főleg, egységről, kapcsolatról és arról, hogy akkor, ott mindent értett. Később nem tudta, hogy mit. Az elköszönésük pillanata azonban kristálytiszta volt.

- Mit tegyek? - tette fel az utolsó kérdését, ismét a mezőn. 

- Intézd úgy, hogy legközelebb szer nélkül találkozzunk. 

- Hogyan? 

Ebben a pillanatban a szobában volt, Roberttel. Gyorsan megragadta a barátját. 

- Kérdezz bármit! Mindenre tudom a választ. 

- Hugyozott már le egy kibaszott univerzum, fater? Édes istenem. Éééédes istenem. - hahotázott Robert. Ez most nem fog összejönni. 

"Hol egy diktafon? Vagy egy valami könyv szerű. Teleírom, most." érezte Justin, de a következő pillanatban már egy kastély halljában volt, egyedül. Az utolsó két óra a jelen és a képzelt világok érdekes, és néha ijesztő váltakozása volt. A józan pillanatokban megette a Robert szobájában talált pizzaszeleteket, és tekert magának egy jointot, amit ketten szívtak el. Az este valahogy beleolvadt saját magába, és az epizódok között félúton elaludt az ágyán. 

Reggel a konyhába menet Robertet a szobájában találta, aki meztelenül ült az ágyán, az állát az öklével támasztva, mint valami görög szobor. 

- Ó, jó reggelt. 

- Jó reggelt. 

Robert szája a füléig húzódott. A szeme csillogott. 

- Ez elég komoly volt, papító. Remélem neked is adta. Olyan nagyon sokra mondjuk nem emlékszem. A WC-ben volt egy szar. Azt lehúztam most reggel. Az te voltál? 

- Nem tudom. - felete Justin elmélázva. Akkor, ott hirtelen rengeteg olyan dolog volt, amiről úgy érezte, hogy nem tudja. - De van egy ötletem. Bemegyek a tanszékre.