Az elképzelés prezentálása

- Hm. Nem tudom, hogy ez lehet-e jó.

Béla az íróasztalánál ült a három fős tanszéki irodában. Egyedül, mint általában. Nem volt jelentősen idősebb, mint Justin, de a tudása már most nagyobb volt, mint az öreg professzorok nagy részéjé. Nem volt családja, ami nem az ellenkező nemen múlt. Hosszú, göndör fekete hajával, kerek szemüvegével és karakteres arcával pont olyan férfinak számított, akivel a lányok szerettek volna összejönni.Őt azonban semmi nem tudta a szakmáján kívül felizgatni. Nem szerette a filmeket, sem a sportokat, és kifejezetten zavarta, ha emberek közé kellett menni. Nem tűnt túlságosan lelkesnek. Sok diák jön be világmegváltó ötletekkel, és bár Justinnal jóban voltak, ez most egy olyan tapasztalásból származik, amihez nehezen adja az ember a nevét. 

- Mennyi időnek tűnt neked ez? - kérdezte végül. A történet bizarrsága semmilyen szinten nem érintette meg. Csak a tudományosan releváns információ számított. 

- Körülbelül... nem tudom, nagyon sok. És az utólagos kalkuláció alapján nem volt több valójában, mint három óra. 

- Az mondjuk elég sok. 

- De nem ennyire. Ez egy egész nap volt legalább. És a marihuánánál pedig ugyanez történik, csak fordítva: az érzékelés lelassul, az idő pedig felgyorsul. Ezért képes az ember egy egész évadnyi sorozat ledarálására, mert az idő változik. 

- Az érzékelés lelassítása annyira nem nehéz - lásd alvás - de gyorsítani nem lehet a végtelenségig. 

Justin jó szokásához híven végzett egy rövid kutatást a fizetős netes adatbázisokban, mielőtt elindult otthonról. Egy kinyomtatott cikket tett az asztalra, amit a földszinti nyomtatóval nyomtatott ki öt perccel a találkozó előtt. 

- Meg kell vizsgálni az agyi aktivitást LSD alatt. Nézd meg ezeket az MR képeket. Ezek a területek soha nem aktívak, csak ilyenkor. Nem is nagyon tudjuk, hogy miért felelősek. Mintha ott lenne a potenciál bennünk, csak soha nem kéne használnunk. Tehát nem is vesszük figyelembe. De ott van. Az érzékszerveink korlátoznak minket, de képesek vagyunk ezen túlmutató érzékelésre is. Az idő pedig...

- Relatív? De mégiscsak létezik. 

- Általunk. 

Béla egyszer csak felpattant a székéből. 

- Általunk... - ismételte elgondolkodva. Az öklével az állát ütögette, majd idegesen húzgálni kezdte hosszú, fekete, bár ritkás kecskeszakállát. - Ez jó. 

- Béla, az ilyen szarságok azok, amik előreviszik a tudományt. Senkinek nem kell erről tudnia, nem kell itt csinálnunk, és neked sem kell hivatalosan benne lenned. A véleményedre viszont szükségem van. Szóval? Szerinted működhet? 

- Mármint micsoda működhet? 

- Az, hogy módosítsuk az időt az érzékelés módosításával. 

- LSD-vel? 

- Akár. 

Béla visszahuppant a székébe. Egy ideig dobolt az íróasztalán az ujjaival, a szemöldökét fel-le húzgálta, mintha magát győzködné. 

- Próbáljuk meg. - kezdte - De LSD nélkül - tette hozzá gyorsan, mielőtt Justin túlságosan belelovalná magát a könnyű sikerébe.

- Béla...

- LSD nélkül. Nincs feltétlenül szükségünk egy illegális, és nehezen kontrollálható szerre a kutatásunkhoz. Mégis hogyan vizsgálnánk? Felküldeném a laborba, hogy mérjék meg, hány mikrogrammot tartalmaz a bélyeg? Vagy rendeljek svájcból folyékony LSD-t a tanszék számlájára? 

- Az elv a lényeg. 

- Az elvet pedig le tudjuk tesztelni saját magunk is, normális, épkézláb tudományos módszerekkel. 

- Van ötleted? 

- Van bizony. - mondta elégedett mosollyal Béla. - Hipnózis. 

Hipnózis. Az egyik legérdekesebb ellentmondás a tudományos pszichológiában. Az egyik oldalról bizonyíték arra, hogy a teljes szervezetünk működése a saját belső elképzelésünk kontrollja alá tartozik, a másik oldalról pedig a valóság, mint olyan megkérdőjelezése. Nem szeretik sokan, de akik értenek hozzá, azok mindenek felett állónak tartják. A belső programhoz való hozzáférés. A tudattalan és a valóság direkt érintkezése. Egy jó hipnózis egy évnyi pszichoterápiát is űberelni tud. Egy hátborzongató, komplex és veszélyes technika, amit viszont irtózatosan könnyű elbaszni. Nagyon.  

- Úú. - biccentett elismerően Justin - Zseni vagy. Tényleg. Most bizonyítottad be, hogy mennyire igazam volt, hogy hozzád jöttem. Ismersz jó hipnotizőrt? 

- Neuropszichológia professzor vagyok. Szerinted? 

- Igen? 

- Igen, de diákot akarok. Ha nem lesz hatalmas anyag, akkor is el tudunk majd vele menni konferenciára. Körbekérdezek. Elküldöm sms-ben, ha találok valakit. 

- Sms, értem, köszi. Ha gondolod esetleg füstjelekkel is üzenhetsz, van egy kőből faragott morze értelmező tömböm. 

- Aztán meg ne buktassalak neuro 2-ből véletlenül. - csavargatta a szakállát mosolyogva Béla, miközben becsukódott az idoda ajtaja.